Zala megyében alig maradt munkanélküli

Zala megyében 7 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma: október végén 6966 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, 1,6 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya hétfőn az MTI-vel.

A hivatal tájékoztatása szerint a fél év végén addigi mélypontjára esett az álláskeresők száma (júniusban 7269 álláskeresőt tartottak nyilván), ezt megelőzően utoljára 1990-ben mértek hasonlóan alacsony értéket. Az idén júliustól – szeptember kivételével – minden hónapban folytatódott a mérséklődés. Az ősz második hónapjában 5,5 százalék volt Zalában az álláskeresők aránya: a mutató az előző havinál 0,1 százalékponttal, az egy évvel korábbinál pedig 1,1 százalékponttal volt alacsonyabb. Megyén belül Keszthely és Zalaegerszeg térségében volt a legalacsonyabb, 4,4 százalék az álláskeresési ráta, míg a letenyei kirendeltség területén a legmagasabb, 8,5 százalék az álláskeresők aránya.

A munkaadók októberben ezer új, nem támogatott álláshelyet jelentettek be. Az év első 10 hónapjában az elsődleges munkaerőpiacon összesen 9,1 ezer új álláslehetőség volt Zala megyében. Jelentős számban szakképzetséget nem igénylő (többségében összeszerelő) munkakörben ajánlottak állást, emellett 20 fős nagyságrendben kerestek bolti eladókat, bútorasztalosokat, kőműveseket, valamint ácsokat.

A hónap során 1475 álláskereső került ki a nyilvántartásból, közülük 650-en váltak foglalkoztatottá – közölték. A foglalkoztatási főosztály adatai azt mutatják, hogy Zalában tovább mérséklődött a tartósan – egy évnél régebb óta folyamatosan – álláskeresők száma. Október végén 1,7 ezren szerepeltek a kirendeltségek nyilvántartásában, 600-zal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Tovább csökkent a pályakezdők száma is: október végén az álláskeresők 10 százaléka, 708 fiatal volt pályakezdő, míg a tavalyi év azonos időszakában több mint ezren szerepeltek a nyilvántartásban.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?