Farsangi népszokások Zalában

A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat keretében a farsangi népszokásokat idézik fel Zala megyében, a művelődési házak nyitott műhelyfoglalkozásokra, a söjtöri Deák Ferenc Emlékházban pedig rendhagyó éjszakai tárlatvezetésre várják a látogatókat a hétvégén.

Zalaegerszegen a Kultúr-zsúr elnevezésű rendezvény keretében az Apáczai művelődési központ tevékenységét mutatják be – mondta el Dala Hajnalka közművelődési csoportvezető. Hozzáfűzte: pénteken Csuti Tibor népi iparművész fazekas munkáiból nyílik kiállítás. A szombati nap a sport köré épül: az épületben rendezett „tájfutáson” a térképen kijelölt útvonalat követve a résztvevők az épület minden zugát bejárhatják és felfedezhetik. A családi fitneszrendezvényen több generáció – nagymama, szülő és gyermek – sportolhat együtt. A sportprogramokhoz kapcsolódva megnyitják a reformpalacsintázót, egy másik teremben pedig Mányoki Attila tart vetítőképes élménybeszámolót: a zalaegerszegi hosszútávúszó a világ hét legnehezebb hosszútávúszásából hatot már teljesített, idén a legnehezebb próbatételre, az Északi-csatorna átúszására készül.

A Kultúr-zsúr programjai közt a népzene és a táncház is szerepel, a napot retró diszkó zárja.  A Gébárti Kézművesek Házában a szakkörök nyitott foglalkozásaira várják a látogatókat. Szombaton mesterségbemutatókat tartanak, és az alsópáhoki Sártekerő Fazekasműhely munkáiból nyílik vitrinkiállítás. A körmön-fonók éjszakáján a tradicionális szövési technikákat sajátíthatják el a látogatók.

Vasárnap a farsangi hagyományok kerülnek előtérbe: a játszóházakban szimbolikus tárgyak – állatmaszkok, bürökdudák – készülnek, a konyhában a fánkot sütnek. A ház udvarán télűző hangkeltőket szólaltatnak meg, és kiszebáb égetéssel, tűzgyújtással próbálják majd elűzni a telet.

Keszthelyen az országos szlogen – „Helyben van a sokszínűség” – jegyében zajlanak a programok – emelte ki Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója. A klubok, szakkörök, egyesületek nyitott foglalkozásra, ismeretterjesztő előadásra várják az érdeklődőket.  A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének szervezésben szombaton rendezik meg a XVIII. Keszthelyi Városi Karnevált. A Balaton Színház a divatbemutatóval, zenés műsorral egybekötött esküvőkiállítás helyszíne lesz.

Söjtörön, a Deák Ferenc Emlékházban rendhagyó éjszakai tárlatvezetésre invitálják szombaton a látogatókat. A Nő klub tagjai a több száz éves recept alapján készült Deák-kuglóffal kínálják majd a vendégeket. A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz Zala megye több települése is csatlakozott. A falvakban felidézik a farsangi népszokásokat, képző- és népművészeti kiállítások nyílnak, a szervezett sétákon pedig a település történetét, a régi épületekhez kapcsolódó legendákat ismerhetik meg a résztvevők.

Forrás: MTI

Kultúrházak éjjel-nappal

Országszerte több száz helyszínen kínál programokat Helyben van a sokszínűség mottóval február 2. és 4. között a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat.

A csatlakozó magyarországi és határon túli művelődési intézmények száma várhatóan eléri majd a tavalyi rekordot, de a fő cél nem is ez, hanem a programkínálat minősége – mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában a programsorozat főszervezője. Gábor Klára hozzátette: ebben az évben a Helyben van a sokszínűség szlogennel a szervezők arra akarják ösztönözni a résztvevő intézményeket, hogy minél szélesebb programkínálattal készüljenek a hétvégére, ezzel ráirányítva a figyelmet a helyben lévő kulturális értékekre és a művelődési intézmények helyi társadalomban betöltött közösségépítő munkájára.

Lesz például „művházi ottalvós buli” Balatonkenesén, Székesfehérváron és Vokányban, és a családok évéhez kapcsolódva a sorozat szombati napján három kiválasztott művelődési házban úgynevezett fordított napot tartanak majd, melynek során a szülők is kipróbálhatják azokat a tevékenységeket, amelyekben a gyermekeik vesznek részt év közben – említett néhány programot a kínálatból.
Idén először három kiemelt helyszíne is lesz a rendezvénynek: február 2-án Budakeszin indul útjára a Kultúrházak éjjel-nappal, szombaton a nagyvárosok közül Székesfehérvár lesz a figyelem középpontjában, a kistelepülések közül pedig Hidasnémeti élvez kiemelt figyelmet február 4-én.

www.kulturhazak.hu honlapon ebben az évben is meghirdették a közművelődési intézményeknek szóló pályázatokat. Az #okosművház2018 innovációs kiírás a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereinek, formáinak, folyamatainak és jó gyakorlatainak bemutatására ad lehetőséget. A #mindentegylapra! közművelődési plakátpályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat várják a szervezők, a #vanképedhozzánk? fotópályázatra pedig az intézmények mellett a közönség is pályázhat a programsorozat eseményein készült fotóival.

Kultúrházak éjjel-nappal Facebook-oldalán meghirdetett szelfiversenyre a látogatók a kedvenc művelődési házuk előtt készült fotóikkal nevezhetnek. A legtöbb tetszést kiváltó kép készítője 30 ezer forint értékű kulturális utalványt nyer, míg a legtöbb képen szereplő művelődési ház 100 ezer forintos, műszaki cikkek vásárlására jogosító utalványt kap.

Forrá: MTI

Kultúrházak éjjel-nappal

A Zala megyei települések a Mindennapi hagyományaink tematika jegyében készülnek a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozatra, amelyet február 10. és 12. között tartanak kiállításokkal, koncertekkel, táncházakkal.

A zalaegerszegi rendezvénysorozat Almássy Krisztián fiatal képzőművész kiállításának megnyitójával és színházi esttel kezdődik el pénteken az Apáczai Művelődési Központban. Szombaton a Kultúr-zsúr elnevezésű program keretében farsangi játszóházba, a művészeti- és sportcsoportok bemutatkozására várják a közönséget. A nap kiemelt programja lesz az „épülettájfutás”, a kalandos versenyfeladatok lehetőséget adnak arra, hogy a látogatók bejárhassák és megismerhessék a művelődési ház szinte minden zugát. A nap a Zalai Táncegyüttes és a Jobbágytelki Hagyományőrző Tánccsoport műsorával és táncházzal zárul – mondta el Dala Hajnalka, közművelődési csoportvezető az MTI-nek. Vasárnap a Kézművesek Házában nyitott galériák műhelynapjára, kézműves foglalkozásokra, fánksütésre várják a látogatókat. Vikár Csaba busó nagykövet vetített képes előadásában bemutatja a mohácsi busójárás történetét. A vendégek eredeti busójelmezt ölthetnek magukra, a telet pedig tradicionális tűzgyújtással, kiszebáb égetéssel búcsúztatják.

A Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozathoz számos zalai település csatlakozott: Vonyarcvashegyen pénteken zenetörténeti előadással, élőzenei bemutatóval, táncházzal kezdődik, majd szombaton fánksütéssel és a Balaton Art Alkotóközösség nyílt napjával folytatódik program. Vasárnap a 25. Vonyarcvashegyi Nemzetközi Művésztelep munkáiból nyílik kiállítás és a Fidelis Brass fúvósegyüttes ad koncertet.  Gyenesdiáson pénteken tavaszköszöntő népzenei előadást tartanak és Hagyomány a divatban címmel megnyitják Rezesné Czinderi Andrea és Rezes Gábor népi iparművész viselet-kiállítását. Február 11-én a Tükrös zenekar ad műsort Táncház a javából címmel.

Keszthelyen pénteken Raffay Ernő történész tart ismeretterjesztő előadást Észak-Erdély visszatérése – a 2. bécsi döntés címmel a Balaton Színházban. A Goldmark Károly Művelődési Központban szombaton Csángó táncházzal ünneplik a farsangot. Zalaszentgróton a városi fúvószenekar ad újévi hangversenyt február 11-én, Balatongyörökön családi farsangra, míg Zalalövőn farsangolóra és jelmezversenyre várják a város lakosságát. Murakeresztúron böllérfesztivált rendeznek, Reszneken szalmabábu-égetéssel, jelmezes felvonulással tartanak téltemető farsangi mulatságot február 11-én.

Forrás: MTI