Műalkotásokkal gyarapodott a zalaegerszegi Göcseji Múzeum

Új műalkotásokkal gyarapodott a zalaegerszegi Göcseji Múzeum. Léránt Zoltán zalaegerszegi festőművész öt akvarelljét és Pataky Andor szobrász- és festőművész kisplasztikáját szerdán sajtótájékoztatón mutatták be.

A Juhász című kerámiaszobor igazi kuriózumnak számít, mert nagyon nehezen lehet Pataky Andor alkotásához hozzájutni – mondta Kostyál László művészettörténész.  Hozzáfűzte: a kisplasztikát egy budapesti felajánlás révén tudta megvásárolni a múzeum. A szignó mellett sokat segített a műtárgy azonosításában, hogy a kisplasztika fotója megjelent a Zalai évkönyv 1926-os kiadásában.

Nevéhez számos köztéri szobor, emlékmű kapcsolódik. Pataky Andor készítette többek közt a Zalalövőn, Zalaszentgróton, Mihályfán, Pacsán látható hősi emlékműveket. Emellett épületplasztikával is foglalkozott, keze munkája az egerszegi Vármegyeháza megye címere, és ő készítette az egykori rendőrségi palota (ma megyei főügyészség) állami címerét is – emlékeztetett a művészettörténész. Beszélt arról is, hogy Léránt Zoltán (1902-1936) festőművész alkotásai közül öt akvarellt vásárolt a múzeum, a művek zalaegerszegi, zalai és Balaton környéki tájképek.

Léránt Zoltán óriási tehetségű, „csendes, visszahúzódó”, művészember volt – fogalmazott Kostyál László. A művésznek betegsége miatt félbe kellett szakítania a tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. 1926-tól teljes visszavonultságban élt szülővárosában, Zalaegerszegen. Akvarell technikával festetett képei közül nagyon sokat őriznek a zalaegerszegi otthonokban – idézte fel Kostyál László. Kitért arra is, hogy az új műalkotások nagyon jól illeszkednek a Göcseji Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe. A múzeum elsősorban a zalai képzőművészek alkotásait gyűjti, a két világháború közötti időszak – amelyet az új műalkotások képviselnek – eddig kevésbé volt reprezentált.

Kostyál László elmondta azt is, hogy újabb értékes darabbal is bővült a múzeumi gyűjtemény. Gácsi Mihály (1926-1987) grafikus- és festőművész halotti maszkját a szintén Munkácsy-díjas Szabolcs Péter szobrászművész öntötte bronzba 30 évvel ezelőtt. A művész utolsó arckifejezését, végső megnyugvását megörökítő, bronz halotti maszkot Szabolcs Péter a múzeumnak ajándékozta.

A műtárgyakat a májusban nyíló kiállításon mutatják be Zalaegerszegen.

Forrás: MTI