Az Őrség fogalma

Magyarország tájainak kisrégiós kézműipari hagyományairól ezúttal az Őrség, az Őrvidék történeti és aktuális viszonyaira összpontosítva írunk, folytatásos formában, a SZALAKÓTA program mesterségekkel foglalkozó cikksorozata keretében.

Eredetileg a 9. századi magyar honfoglalók létesítette nyugati határsáv, a gyepü lakóit nevezték őrvidékieknek: az odatelepített családok fegyveres férfitagjai elsődlegesen határőrizeti-feladatokat láttak el, gyakorlatilag a német nyelvterület felőli kisebb-nagyobb vészek ellenében. Fegyvereiket részben uralkodói juttatásként kapták, részben maguk készítették. Figyelő- és hírszolgálatuk nagyobb támadás esetén lehetővé tette a belországi gyors reagálást, evakuálást, mozgósítást is. A gyepün zajló vitézi és segédszolgálatos  élet kialakuló külön szokásvilágát a királysági korban pecsétes kiváltságoló okmány védte; az őrvidékiek fennhatósága közvetlenül a királyi udvar lett, a mosoni-soproni körzettől le a ma Szlovéniához tartozó muravidéki körzetig. Az őrvidékiek a tágabb környék vas- és sóbányáit, illetve -raktárait is kezelték és védték.

Nemcsak hosszabb, szélesebb is volt az Árpád-kori fogalom szerinti Őrvidék. Például a mai ausztriai Burgenlandban található Oberwart (Felsőőr) is beletartozott, és az ottani településszerkezet foltokban ma is hasonló vonásokat őriz, mint a mi Vas megyei „Őrség”-ünk falvai.  Hasonló a helyzet egyes falvakkal a zalai Göcsej dombjai közt. Ám ma már csupán bizonyos vasi területet szoktunk Őrségnek mondani, amely a Kemeneshát délnyugati végétől, illetve a kimenő Rába folyó kelet–nyugati vonalától délre húzódik, és természetileg határozottabban alpokaljai karakterű, mint a Kemeneshát. Sőt, a legszűkebb értelemben vett Őrségbe Szentgotthárd városa sem tartozik bele, amint innen délnyugatra az Ausztria felé kiszögellő terület sem, bár Szentgotthárd és a kiszögellés az úgynevezett Vendvidéknek olyan részét alkotják, amely bizonyos fokú történeti-néprajzi összeszervülést mutat az Őrséggel – ami nem mondható el a Szentgotthárdtól keletre húzódó rábavölgyi vend falu-sor esetében. Az egyszerre őrségi és vendvidéki (szlovén betelepülési) jelleget leginkább Velemér község mintázná (Vas megye elkeskenyült déli nyúlványában), de Velemért már rég éppúgy a legszűkebb Őrség-körzetbe sorolják, mint Őriszentpétert, Gödörházát, Szalafőt, a Lugos-patak melletti Kondorfát vagy a zalavölgyi Pankaszt, eltérően a vasi határvidék legnyugatibb pontjától, a magyar-svábnémet-szlovén lakosságú Felsőszölnöktől. Ami Göcsej különválását illeti –  szokáskulturális elválását az Őrségtől –, ezt a törökkor még nem pecsételte meg, de a 18. századi rekatolizációs hullám már igen.

(Göcsej áttért akkor – ha nem is mindegyik göcseji kisnemes –, míg a vasi Őrség túlnyomórészt megmaradt a református és kisebb arányban az evangélikus vallásnál, százötven éves választásánál.) Ne maradjon azonban említetlenül, hogy az Őrségi Nemzeti Park – amely, mint intézmény, 2002-ben váltotta fel az Őrségi Tájvédelmi Körzetet – nem egyedülien Vas megyei illetőségű, hanem a Zala megyei Szentgyörgyvölgyet is magában foglalja (Lenti járás). Kifogástalan kiterjesztés ez: Szentgyörgyvölgy ugyan a kerkavölgyi kistáj, a Göcsejjel határos, úgynevezett Hetés csücskénél van, mégis helyesebb –  úgy természeti, mint történeti-néprajzi szempontból –  az Őrséghez sorolni, mint Hetéshez (amelynek nagyobb része ma Szlovénia).  Ugyanakkor az Őrségi Nemzeti Park néprajzilag mégsem egészen egységes, minthogy kiterjed a Vendvidék  említett rábavölgyi részére is.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU

A seprűkötés technikája – a cirok-visszahajtástól a megvarrott seprűig

A SZALAKÓTA program régi mesterségekről szóló cikksorozatának legutóbbi két írásában a cirokseprű-készítéssel foglalkoztunk, de a munkafolyamat tulajdonképpeni leírásának csak a mostani alkalommal érünk a végére.

A seprűnyélre felrögzített középső cirokköteghez illeszkedő – „vállat” képező –  két köteg után ehhez a „vállhoz” is még két köteget viszünk fel a nyélre,  újabb szögek beverésével, csakhogy most fordítva drótozzuk a nyélre a szálakat. Úgy tehát, hogy most ne a seprésre való cirokrész, hanem a szárak álljanak ki a nyélvégnél (erre-arra), és a „szakáll”-csokor legyen az, amely a másik oldalon mered széjjel. Előtte rámérés szükséges, hogy amikor a „szakállakat” majd visszahajtjuk rendes helyükre – mert ugyanis a seprűkötésben a negyedik és ötödik köteg ügye a visszahajtás nevezetes fázisát jelenti – , azok vége éppen az addig felkerült szálvégekig érjen. A visszahajtott rész alatt húzódó, szintén arrafelé álló szivacsos szár-együttest tarra kell csonkolni. A legtöbb szár nem erre mered, hanem a nyéltartó cső felé. Immár ezeket is el lehet tüntetni nyesővassal, hogy csak a drót fogta csonkjaik maradjanak. A „vállak” fölötti visszahajtások megkötözött kötegei nagyon duzzadnak, igyekezni kell őket valamelyest meglapítani; ennek módja az erős fakalapácsolás.  Stuccolni, ollózgatni most is szükséges.

A hátramaradt cirokmennyiséget már nem két kötegben, hanem kis adagokban drótozzuk fel körben az addigi kötegekre, fedőrétegként. Ezt a felrakást is zsinegelés követi.

A drótozás eldolgozásakor az utoljára felkerült cirokréteg nyírjából   kis „nyak”-burkolatot formázunk a seprűfej alá, a következőképp. A befejező rétegnél hármas drótgyűrűt alkalmazunk, majd a drótszálat a mechanikus adagoló egy másik vájatába helyezzük át – a cső felé eső szélre –, hogy a szárak egy szakasza két többsoros drótgyűrű közé kerülhessen, kidomborodva. A lezárás szög segítségével történik. A zárógyűrű fölé vert szög feje alá harapófogóval rácsavarjuk az elmetszett huzal végét, majd a szöget kalapáccsal elsüllyesztjük a „nyakban”. A szárak nagyobb része még most is sugarasan szétáll. Körben mindet lenyesve immár előállítottuk a seprű alap-alakját. Ami hátravan, az a seprűfej meglaposítása és a szálak tartásának biztosítása. A nyél kikerül a csőből, az eddigi kötözések lekerülnek, ezzel a fejszálak szétmerednek.  Össze kell fogni őket, miközben arra a markolgató szálrendezésre, nyesegetésre, fémfésűs kezelésre kerítünk sort, amelynek során cirokmagok még kipattoghatnak a seprűből.

Amikor az alul présbe fogott seprűfejet zsineggel körbetekerjük, ezzel már meghatározzuk a seprűfej széles és keskeny oldalait. Az így kirajzolódó végső formát legalább három sor kötőzsineg rávarrásával lehet tartósítani. A zsákvarrótűt szorosan a zsineg fölött kell bedöfni a felénk eső széles oldalon, majd az átellenes oldalon szorosan a zsineg alatt kell kijuttatni.  A középső sor ne legyen olyan feszes varrású, mint a másik kettő, mert különben a seprűvég túlnyílhat. Kéziprés használata esetén ülve, nagysatu alkalmazásakor állva varrjunk. Varrás után is érdemes még a seprűfejet fogóval, ollóval megvagdosnunk és fakalapáccsal utoljára megdöngölnünk.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU

A seprűkötés technikája – a cirok visszahajtásáig

Előző írásunkban a SZALAKÓTA program háziiparossági témájú cikkcsoportja keretében a cirokseprű-készítői tevékenységet jártuk körül; most magának a munkafolyamatnak a leírásával folytatjuk. Bár a seprűkötő készülék itt-ott már kis műhelyekben is motorizált, cikkünk a folyamatot a mechanikus gép kezelését érzékeltetve mutatja be.

A beáztatott cirok válogatásáról már volt szó; három elkülönített adagot érdemes elhelyezni a seprűkötő szerszámgép közelében, közülük a viszonylag legszebbet egyelőre tartalékolni.  E három köteg (a seprűkötés során vegyítgetve) összesen hét kisebb köteggé tagolódik végtére. Egy szál seprű körülbelül félórás elkészítésekor összesen bő egy kilogrammnyi cirokkal lesz dolgunk.

A még kopasz seprűnyelet becsúsztatjuk a szerkezet csövébe, pontosabban a csőben meghúzódó kisebb csőbe, és rögzítjük a rászorítóval, amely fölülről a csőbe ér.  Jól meg kell húzni a rászorítót: a nyél a továbbiakban nem fordulhat el.  A csőből kiálló, nem rövid nyél-rész végétől 30-40 cm-re beverjük a kis kezdőszöget. Ez a következőkben megfogja azt a drótszálat, amelyet a dróttartó-drótemelő alkatrész egyik vájata felől tekerünk a nyélre, ugyanakkor a nyél tetejére fektetett, hozzáfogott cirokkötegre. A köteg „szakáll”-része bőven a nyélvégen túl ér, szálai ugyanakkor a két sor drót feszítése miatt szétállnak, míg a drótgyűrű másik oldalán a szár-részek állnak szét (a cirok „nyírja”). A látvány most egy óriási szalma-csokornyakkendőhöz hasonlít. A drótot úgy tudjuk igen szorosan tekerni, hogy egy fogantyús kereket hajtunk, miközben az állvány túloldalán is fogja a huzalt alul egy fixálható-kiengedhető tekerő. A köztesen pozicionált drótemelő az állvány peremén, a csővel párhuzamosan helyezkedik el, csak kicsit idébb (a hajtókerék pedig a cső körül forog).

A cirokkötegre a nyélvégi oldalon zsinegkötést helyezünk el, majd adjusztáljuk a szálak együttesét. A végük összefogott állapotban körülbelül egy síkba kell essen (különben újra kell kezdeni a drótozást), a túl kiálló szálak lecsípendők.

Az első köteg mellé –  amely a seprűfejben utóbb majd elbújik – előbb az egyik majd a másik oldalon drótozunk fel kötegeket, újfent két sor huzallal, de most hosszabb, laposfejű szegek bekalapálásával; ezek a kötegek a „vállak”. Az eljárás a kötözés, egyengetés mellett most már a kötegek fakalapácsos ütögetését is megkívánja. A drót másik oldalán viszont a szálak szétállása ekkorra már szinte tölcsért mintáz.

Legközelebbi írásunkban a seprőkötés központi fázisáról – a cirok-visszahajtásról – és a további teendőkről nyújtunk képet.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU

A seprűkötő munkája

A VELARI Nonprofit Kft. „Termelési és értékesítési hálózat fejlesztése” GINOP-5.1.3.-16-2017-00119 számú támogatást elnyert pályázatából megvalósuló, termékkészítők felkarolását célzó SZALAKÓTA Programja keretében az olvasók régi kézműipari tevékenységekbe nyerhetnek betekintést cikksorozat keretében, felelevenítve a tevékenységek szellemi minőségét. A cikksorozat első írása a cirokseprű készítéséről szól.

Takarításnál a kézműves cirokseprűnek ma is megvannak az előnyei a hasonló fazonú műszálas seprűhöz, illetve a gyári kibocsátású, ugyancsak géppel nyírott végű cirokseprűhöz képest. Például a nem túl egyenetlen, de kicsit „borzas” cirok-seprűvég az, ami a legjobban fog, de a seprű optimális tömöttsége is kézműves úton biztosítható a leginkább. A kézműves kerüli továbbá a cirokszálak szivacsos szárrészének tömítő használatát – azt a hibát, amitől a vizet kapott áruházi seprűk rothadásnak indulnak. Ezek a különbségek azonban már keveset számítanak a piacon: jóval kevesebb seprűvásárlót érdekelnek, mint még negyven éve. Egyáltalán, a seprű szerepe is szűkült a háztartásokban – nem mindenütt kell sufnipadlót és talajt takarítani –, aztán meg a legkényelmesebb beszerzésű seprűk ár szerinti minőségének sztenderd volta is számít az elvileg kitűnőbb, de esetenként kérdésesebb minőségű kézműves seprűkkel szemben. A ma is eladásra dolgozó seprűkötők majd mindegyike az apjától tanulta a mesterséget, felszerelését is attól örökölte, ám alig van köztük, akitől a fia eltanulta volna ugyanazt.

A 19. században kiötlött, ma is használatos seprűkötő gép (állványos mechanika) mellett kötegszorítás végett egy másik egyszerű gép is szükséges a házi seprűiparossághoz. Ha az utóbbi szerkezet egy nagysatu (földön nyugvó, magasra érő, függőleges lapokkal álló alkalmatosság), akkor a munkafolyamat második fele valamelyest kényelmesebb lesz, de valójában a kellő szolgálatot megteszi egy könnyen mozgatható kéziprés is. Ezeken kívül – a nyersanyagot nem számítva – egy tekercs drót, egy (nem feltétlenül egész) tekercs zsineg, szögek, pár fogó és pár kalapács, nyesővas, olló, fémfésű, valamint zsákvarrótű kell kéznél legyen. Zsinegnek ma a gyári bálakötöző tekercsek a legmegfelelőbbek. Szög nem sok kerül használatba: két kékfejű kétcentis (indításhoz és lezáráshoz) meg négy bognárfejű négycentis (az úgynevezett váll-kötegek rögzítéséhez). A bognárfejű (laposfejű) szögek nem fognak látszani, eltűnnek majd a seprű fanyelében. A kötegek időnkénti tömörítő veréséhez fakalapács kívánatos.

Van, aki a seprű rúdját is maga méretezi és esztergálja, és van, aki csináltatja – lehetőleg repedéstelen keményfából, hisz a seprű is kemény feszegetésekkel készül. A cirokkal általában több gond akad. Olyan perjeanyagról van szó, amelynek a kölessel rokon gabona- (éti perje-) változatai nálunk csak a két világháború közt jelentek meg –  főleg takarmányozási és cukor-kinyerési céllal, de cirokmagból akár vodka is erjeszthető –, és azóta sem vált sokkal kiterjedtebbé a termesztésük, a seprűcirkot viszont már régtől ismerjük, bizonyos rossz tapasztalatokat is ideértve. Seprűcirok az otthoni kertben is nevelhető, kukorica módjára; a kérdés csak a minősége. Erőteljes talajt igényel, akkor lesz nagyobb méretű, dúsabb a virágboga, az úgynevezett szakáll – ennek kévéivel dolgozik a seprűkötő. Ősz elején, amikor a beérő cirok magja már nem puha, végbemehet a cirokföldeken is a betakarítás.  A „szakáll” könnyen elferdül szárításkor, méghozzá végzetesen. A seprűkötő szempontjából az a legjobb, ha első szárításnál a levágott egész kévén rajtahagyva (úgy kitéve, igazgatva) nyer tartós alakot a „szakáll”, amelyet később már csak 20-25 centis szárrésszel szállítanak, és amelyet e szárrésszel együtt a hajtogatás végett aztán neki megint csak be kell majd (forrón) áztatnia, különben eltörik az anyag. Előtte nem ritkán ráakad elvetendő, rothatag szálakra. A teknőben ideiglenesen zöldesre változott cirokszálak legjobb esetben is különböznek: a jó szálakból is válogatható kevésbé szép és szebb köteg.  A kevésbé szépek belülre kerülnek a seprűfejben, a szebbekből a külső takaróréteg alakítandó ki.

A seprűkötés műhelybeli menetét a hamarosan megjelenő következő írásunk taglalja.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU

Csapdahelyzetben az építtetés és építővállalkozás – látszik-e kiút?

A 2008 őszén kitört pénzpiaci világválság, amely csak a reál-recesszió előtti, első fázisát jelentette a világgazdasági válságnak – hazánk esetében egy amúgy is keresztül-kasul eladósodott ország elferdült struktúrájú gazdaságát érte el. A válságkövetkezmények ezért itthon tartósabbak, mint mondjuk Ausztriában. Alakváltozásokon át maradnak fenn, vagyis az eredeti problémát esetleg már nem ismerjük fel bizonyos mai gondok formáján, noha utóbbiak legalább felerészt abból származnak – az építőiparban is.

A 2008 előtti hazai építőipar körülbelül 80 000 foglalkoztatottja egyszer csak nem kellett az őket addigi foglalkoztatóknak. A beruházási volumen meredek lehanyatlása után a völgy-időszak fél évtizednyi tartamú lett: 2013 folyamán indult csak el az emelkedés. Újabban már egyenesen építtetési fellendülésről beszélhetünk – és éppen ez a kedvező fejlemény hozta felszínre, mint égető gondot, az iparág recesszió-kori veszteségeit. A szűkölködés időszakában a képzettséghiányosak közül is ezer és ezer foglalkoztatott hagyta el a szakágat, mások, képzettebbek – kb. 25 000-en – a szakmában maradtak ugyan, de külföldre vándoroltak, megint másoknak, akik kiöregedtek, nem került a helyükbe ugyanannyi jó készségű fiatal. A szakmailag elfogadható itthoni munkaerő igen kevés a mai és a kilátásban lévő feladatmennyiséghez. Az országos szakemberhiány miatt az építkezések versengve egymás elől próbálják elszerezni a kétkezieket, még a szaktudatlan munkavállalókat is, és ha sikerül negyedévnyi küzdelmes várakozás után munkásokat hozni egy adott telekre, ettől még a munka hamarosan elakadhat, mert a bevont alkalmazottaknak „más dolguk akadt”, amit talán szintúgy elégtelenül, vagy félresikerülten végeznek el.

Ennek az áldatlan helyzetnek a megváltoztatása nem egyetlen tényező feljavításán múlik, és egyik tényező sem hozható rendbe egyhamar. Ezért azzal lehet számolni, hogy az előttünk álló tíz-tízegynéhány évben a vállalkozóknak és megrendelőknek továbbra is nehéz dolga lesz építéseikkel, nagyjából a mai okokból, úgyhogy szükségük lesz leleményekre, és gyakorlottságra a pótmegoldásokban. A normalizációs célt mégsem szabad feledni, és a részletező diagnózist sürgős elkészíteni, mert ha a célravezető folyamatok még kezdetüket sem veszik a közeljövőben, akkor húsz év lesz abból a tízből.  Az egyik alaptényező a bérezés. A munkaerőhiány mai béremelő hatása nem azért nem elégséges mértékű a külföldről történő munkaerő-visszavonzáshoz, mintha a keresetszint-emelkedés ne volna jelentős százalék-átlagú, hanem azért nem, mert túl mélyről indult.  A 2000-es évek közepén az építőipari szakmunkások erős fizikai igénybevétel mellett némileg az átlagbér háromnegyede alatt kerestek, foglalkozásuk tehát eleve nem tehetett szert valami nagy pályaválasztói népszerűségre.  A bérkérdés és a másik alapkérdés, a képzésben résztvevők létszámáé, természetesen összefügg, és a beiskolázási létszám, illetve egyáltalán, a jelentkezéseké, máig alacsonyabb a szükségesnél.

A mai oktatási számok pedig ugyanannyira, vagy még inkább szólnak a 2020-as évekről, mint a jelenről. De alaptényező a szakoktatás színvonala is –  persze ennek is van összefüggése azzal, hogy felszállóágba jut-e valamely szakág (amely szituáció a magyar építőipar esetében felemás, nem egyértelmű). Az OKJ-s tanfolyamokon általában felszerelés-hiányok mutatkoznak: vagy nincsenek kéznél a gyakorlattal ismerkedéshez kellő instrumentumok, vagy ó avítt típusúak, meghaladott módszerek ismertetésére valók. Maga a tanrend is már alapos helyrerázásra szorul: lassan elterpeszkedett benne a különböző elméleti tantárgyak szegmentuma, így a közvetlenebb tantárgyakat, például a statikát csak „lezavarva”, gyorsmenetben tanulják a fiatalok és a műszereknél sem időznek az érdemi megértés percéig. Igaz, a komoly képzettség, mondjuk a kőműves-szakmában, sokkal jobb tanmenettel sem szerezhető meg: ahhoz a jó előképzést többéves munkagyakorlat kell kövesse, az alkalmazó cég képző hajlamú támogató figyelme mellett. A jelen itthoni vállalkozói azonban többnyire nem tanúsítanak ilyen hajlandóságot, egyrészt mert az előképzési hiányokat is pótolniuk kellene, túl mélyről kellene felhúzni a betanítandót, másrészt, mert nem tudnának nettó 300 000 Ft havibért fizetni a kitanítottaknak, akik így hamarosan külföldön hasznosítanák a szerzett tudást. A kör ezzel bezárul.

A házfelújítások, építések privát megrendelőinek jelen körülmények közt tanácsos kiokosodni saját megrendeléseik részletes tartalmát illetően, hogy szinte művezetőként, szakellenőrként kísérhessék a munkálatokat. Vagy pedig – generálkivitelezői megállapodást kötni, az viszont eleve hosszas várakozást és dupla költséget jelent. Viszont egyre többen választják már azt a kitörési útvonalat, amelyet a könnyűszerkezetes ház építtetése melletti döntés nyit meg. Áttekinthető, jól lekövethető sztenderd technológia, korszerű házegészségi szempontok, mindezekben begyakorlott teamek, gyors elkészülés, alacsony fenntartási költség, az építési összköltséget leszorító, napjainkban folyamatba lépő jogi megoldások – mindaz, amit az Aido is ajánl.

Infó tovább: Aido könnyűszerkezetes házak

Hálózatosodás az egészég területén – Pannon Egészségipari Klaszter

Sokan, sokféleképpen vélekedünk az egészségügyről. Abba már kevesebben gondolunk bele, hogy milyen szerteágazó lehet a tágabb értelemben vett egészségipar. Egy több éve működő klaszterszövetség eddigi tapasztalataira építve értelmezi újra az egészségipar területén dolgozók együttműködési lehetőségeit.

A Pannon Egészségipari Klaszter működését az egészségipar vállalkozásai K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) tevékenységének minél hatékonyabbá tétele indokolja. Az e célra létrejövő szakmai együttműködés 2008-ban kezdte meg működését.

Varga Gábor klasztermenedzser elmondta, hogy az egészségipari klaszter által biztosított keret célja a tagok fejlesztési és jövedelemtermelési képességeinek javítása: a kölcsönös üzleti előnyökön alapuló hálózatszerű együttműködés a versenyképesség növelése, a hazai és nemzetközi piaci jelenlét erősítése, a kutatás-fejlesztés összehangolása, az oktatási, marketing- és reklámtevékenység hatékonyságának növelése, fejlesztési tervek és elképzelések összehangolása, foglalkoztatási lehetőségek bővítése érdekében a Klaszter nyitott az egészségipar bármely vertikumában tevékenykedő vállalkozás, kutatóhely vagy más intézmény felé, melyek érdekeltek és hajlandók egy tartós kooperációra egészségipari innovációk fejlesztése és piacra vitele érdekében. A klaszter politikai tevékenységet nem folytat.

A klaszter tagjai az eredményes és hatékony együttműködés érdekében a Klaszter keretében történő együttműködésekben kiemelten törekednek a jóhiszemű és tisztességes együttműködésre, ennek érdekében a projektek sikere érdekében, a külön megállapodásokban szabályozott együttműködések tartalmán túl is, törekednek a közös célok elérését szolgáló minden más körülmény, adat stb. egymás tudomására hozására.

A Pannon Egészségipari Klaszter eredményeit, munkásságát az elkövetkező időszakban a Zalainfo.hu olvasói is megismerhetik. (X)

Homokszórás Budapest

Homokszórás Budapesten? Homokfúvás? Szemcseszórás? Szemcsefúvás?

Ez a négy kifejezés, bármilyen furcsán is hangzik, de kisebb eltéréssel, majdnem ugyanaz. Ezek a technológiák elsősorban rozsdátlanításra, festékeltávolításra, fémfelületek megtisztítására szolgálnak.

Az ipari-, és lakossági megrendelők is széles körben hasznosítani tudják a homokszórás által kínált lehetőségeket.

A Homokszórás Budapest oldal a szemcseszórás felületkezelés során alkalmazható lehetőségeit gyűjti össze.

(X)