Országszerte 39 moziban ismét vetítik csütörtöktől a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmet – közölték az alkotók az MTI-vel hétfőn.
A közlemény szerint Enyedi Ildikó filmjét már több mint 105 ezren látták. Az érdeklődésre tekintettel február 1-jétől, csaknem egy évvel a premier után számos budapesti és vidéki mozi tűzi ismét műsorra az alkotást. Látható lesz a Testről és lélekről a főváros mellett többek között Cegléden, Debrecenben, Dunaföldváron, Gödöllőn, Győrben, Miskolcon, Kaposváron, Nyergesújfalun, Szolnokon, Sopronban, Veszprémben, Szombathelyen és Zalaegerszegen is. Az elkövetkező hetekben várhatóan további 11 moziban is látható lesz a film, egyéb települések mellett Tapolcán, Kisújszálláson és Nagykanizsán is.
A Testről és lélekről tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait. A film operatőre, Herbai Máté tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr-fesztivál fődíját vehette át, a Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte az Európai Filmdíjat. A filmet eddig 92 országba vették meg a filmforgalmazók.
A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény) volt. A film Magyarországon a Mozinet forgalmazásában látható – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI