Két ütemben, több mint egymilliárd forint beruházással korszerűsítik a zalaegerszegi Interspar áruházat, ahol a teljes gépészeti felújításon kívül éttermet is kialakítanak – közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
Maczelka Márk közleménye szerint a zalai megyeszékhelyen 17 évvel ezelőtt megnyitott, 93 dolgozót foglalkoztató hipermarketet 1,049 milliárd forintos beruházás keretében modernizálják a megnövekedett vásárlói igények kielégítése érdekében. A komplex felújítás központi elemeként egy frissen készült meleg ételeket és italokat kínáló Spar toGo éttermet is kialakítanak az áruházon belül, ez utóbbi munkálatai már november közepén megkezdődtek.
A felújítás második üteme január első munkanapjától áprilisig tart, ez idő alatt az áruház zárva lesz. A 8773 négyzetméteres alapterületű, azon belül 4230 négyzetméteres eladóterű hipermarketben a raktár felújítása már szintén elkezdődött, itt új hűtőkamrákat építenek be, kicserélik a padlóburkolatot és a falakat tisztasági festéssel fertőtlenítik.
A közlemény kitér arra is, hogy az idén 25 éves Spar Magyarország üzlethálózatának folyamatos bővítése mellett minden évben jelentős összeget fordít meglévő üzleteinek korszerűsítésére. Ebben az évben 26 áruház újult meg és 4 új nyitotta meg kapuit, a beruházások összértéke 2016-ban elérte a 23 milliárd forintot.
Forrás: MTI