A költészet napja – Díjátadással, versmondó találkozóval ünnepelnek Zala megyében

Zalaegerszegen kötészeti díj átadásával, Nagykanizsán vers- és prózamondó találkozóval ünnepelik a költészet napját, Keszthelyen pedig irodalmi esten emlékeznek meg a kos csillagjegyben született szerzőkről.

A zalaegerszegi rendezvénysorozat keretében április 11-én mutatják be Michal Walczak kortárs lengyel drámaíró Homokozó című színművét Kaj Ádám rendezésében a Keresztury művelődési központban. Az előadást követően Utassy Józsefre (1941-2010) emlékező műsort tartanak és átadják a József Attila-díjas és Kossuth-díjas költő tiszteletére alapított díjat – mondta el az MTI-nek Kaj Ádám, a Pannon Tükör kulturális folyóirat főszerkesztője. Az Utassy-díjnak a magyar költészet napján nagyon szép üzenete van – fogalmazott a főszerkesztő. Utassy József a 20. század egyik meghatározó lírikusa volt, példaértékű élete, költészete igazodási pontot adhat a magyar lírikusoknak – fűzte hozzá.

A Pannon Tükör által alapított díjat idén adják át első alkalommal. A kitüntetést az a fiatal szerző nyerheti el, akinek versét a folyóiratban közzétett költemények közül a zsűri legjobbnak ítéli. Az elismerést és Pipei Borbála képzőművész ez alkalomból készített alkotását minden esztendőben a magyar költészet napján adják át. A zalaegerszegi Izsák iskolában mesekönyv-bemutatóval ünneplik a költészet napját, az intézmény vendége lesz Főző Laura, a Koboldmesék szerzője.

Nagykanizsán rendhagyó irodalomórát tartanak a Hevesi Sándor Művelődési Központban, a Pódium Színház művészei Költők egymás közt címmel magyar szerzők műveiből adnak válogatást. A magyar költészet napján Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni címmel vers- és prózamondó találkozót is tartanak, ahol a versenyzők Nagy Gáspár műveiből választott vers és prózarészleteket, valamint magyar költők műveit adják elő.

Gyenesdiáson, a klubkönyvtárban a jubileumi népi kézműves kiállítás megnyitóján, az ünnepi műsorban versösszeállítás hangzik el. Keszthelyen, a Balaton Színház Básti termében Mészáros Ferenc költő a Versfészek költőkről elnevezésű rendezvényre várja a versszerető embereket, Az irodalmi délutánon a résztvevők felolvashatják kedvenc verseiket, vagy akár elszavalhatják saját költeményüket is, hiszen “mindenki költőnek születik” – fogalmazott a rendezvény házigazdája.  A költészet napján azonban elsősorban a kos csillagjegyben (március 21. és április 20.) között született költőkre – köztük József Attilára, Utassy Józsefre – emlékeznek, ezért legfőképp az ő műveik hangzanak el majd – mondta el a költő, aki ugyancsak áprilisban ünnepli születésnapját.

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?