Farsangi népszokások Zalában

A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat keretében a farsangi népszokásokat idézik fel Zala megyében, a művelődési házak nyitott műhelyfoglalkozásokra, a söjtöri Deák Ferenc Emlékházban pedig rendhagyó éjszakai tárlatvezetésre várják a látogatókat a hétvégén.

Zalaegerszegen a Kultúr-zsúr elnevezésű rendezvény keretében az Apáczai művelődési központ tevékenységét mutatják be – mondta el Dala Hajnalka közművelődési csoportvezető. Hozzáfűzte: pénteken Csuti Tibor népi iparművész fazekas munkáiból nyílik kiállítás. A szombati nap a sport köré épül: az épületben rendezett “tájfutáson” a térképen kijelölt útvonalat követve a résztvevők az épület minden zugát bejárhatják és felfedezhetik. A családi fitneszrendezvényen több generáció – nagymama, szülő és gyermek – sportolhat együtt. A sportprogramokhoz kapcsolódva megnyitják a reformpalacsintázót, egy másik teremben pedig Mányoki Attila tart vetítőképes élménybeszámolót: a zalaegerszegi hosszútávúszó a világ hét legnehezebb hosszútávúszásából hatot már teljesített, idén a legnehezebb próbatételre, az Északi-csatorna átúszására készül.

A Kultúr-zsúr programjai közt a népzene és a táncház is szerepel, a napot retró diszkó zárja.  A Gébárti Kézművesek Házában a szakkörök nyitott foglalkozásaira várják a látogatókat. Szombaton mesterségbemutatókat tartanak, és az alsópáhoki Sártekerő Fazekasműhely munkáiból nyílik vitrinkiállítás. A körmön-fonók éjszakáján a tradicionális szövési technikákat sajátíthatják el a látogatók.

Vasárnap a farsangi hagyományok kerülnek előtérbe: a játszóházakban szimbolikus tárgyak – állatmaszkok, bürökdudák – készülnek, a konyhában a fánkot sütnek. A ház udvarán télűző hangkeltőket szólaltatnak meg, és kiszebáb égetéssel, tűzgyújtással próbálják majd elűzni a telet.

Keszthelyen az országos szlogen – “Helyben van a sokszínűség” – jegyében zajlanak a programok – emelte ki Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója. A klubok, szakkörök, egyesületek nyitott foglalkozásra, ismeretterjesztő előadásra várják az érdeklődőket.  A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének szervezésben szombaton rendezik meg a XVIII. Keszthelyi Városi Karnevált. A Balaton Színház a divatbemutatóval, zenés műsorral egybekötött esküvőkiállítás helyszíne lesz.

Söjtörön, a Deák Ferenc Emlékházban rendhagyó éjszakai tárlatvezetésre invitálják szombaton a látogatókat. A Nő klub tagjai a több száz éves recept alapján készült Deák-kuglóffal kínálják majd a vendégeket. A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz Zala megye több települése is csatlakozott. A falvakban felidézik a farsangi népszokásokat, képző- és népművészeti kiállítások nyílnak, a szervezett sétákon pedig a település történetét, a régi épületekhez kapcsolódó legendákat ismerhetik meg a résztvevők.

Forrás: MTI

Programok a magyar kultúra napján

Komolyzenei koncertekkel, gálaestekkel, kiállítás-megnyitókkal és könyvbemutatóval ünneplik a magyar kultúra napját Zala megyében.

Zalaegerszegen az egy héten át tartó rendezvénysorozatot kortárs képzőművészeti kiállítással nyitják meg csütörtökön a Gönczi Galériában. A tematikus tájképfestészeti válogatást Völgyi Miklós és Skonda Mária gyűjteményéből állítják össze. A Hevesi Sándor Színház előcsarnokában pénteken a zalaegerszegi sajtófotó pályázat zsűrizett képeiből, valamint fotóriporterek – Katona Tibor, Pezzetta Umberto, Seres Péter – munkából nyílik kiállítás.

A levéltárban január 22-én értékelik az elmúlt év szakmai és tudományos tevékenységét és a Közkinccsé lett családi ereklyék elnevezésű program keretében bemutatják az intézménynek adományozott dokumentumokat. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a Bartók és a népzene című gálaeseten adják át a Kultúra Mecénása Díjat.

A rendezvénysorozat január 24-én az V. Zalaegerszegi Szalon elnevezésű képzőművészeti tárlat megnyitójával folytatódik a hangverseny- és kiállítóteremben. A biennálén a Zalaegerszegen élő és alkotó, valamint a városhoz kötődő képzőművészek alkotási lesznek láthatók. A programok a Pannon Írók Társaságának irodalmi estjével zárulnak január 25-én: az esten bemutatják a kulturális folyóirat legújabb számát és Nagy Imre irodalomtörténész Várkonyi Nándor Portré és tabló című kötetét.

Nagykanizsán január 22. és 24 között hat helyszínen ünneplik a magyar kultúra napját: a városi könyvtárban az intézmény szolgáltatásait bemutató kiállítás nyílik, a Hevesi Sándor Művelődési Központban pedig Tóth István bőrműves és Hermann Edit fazekas munkáit mutatják be január 22-én.

Január 23-án a Kodály művelődési házban Domaföldi Tibor festő, fafaragó alkotásaiból nyílik tárlat, a Thúry György Múzeumban Gyanó Szilvia Történelem, emlékezés és identitás a yonkersi magyarok körében címmel tart előadást. A Városi Diákszínpad József Attila-versek és eredeti naplóbejegyzések nyomán készült alternatív színházi produkciót ad elő a Medgyaszay Házban. A Honvéd Kaszinóban január 24-én nyitják meg Hácskó Imréné és a fafaragó szakkör közös kiállítását.

Keszthelyen a Fejér György Városi Könyvtárba az Írók a Sétatéren című rendezvényre várják a látogatókat január 17-én. Az est vendégei határon túli írók, költők lesznek. Pénteken a gálaesten a “helikonos diákoké” lesz a főszerep: az ünnepségen a Helikon Fesztivál Alapítványnak adják át a Pro Cultura Keszthely díjat, majd a Helikon Ünnepségek – a középiskolások művészeti versenyének – díjazottjai lépnek majd verssel, prózával, komolyzenei előadással a Balaton Színház színpadára. Február elsején a Magyar kultúra dicsérete elnevezésű rendezvényen a Festetics György Zeneiskola tanárai és növendékei adnak komolyzenei hangversenyt a Balaton Színházban.

Forrás: MTI

 

Napfelkelte Keszthelynél

Keszthely napfelkelte
A Balaton Keszthelynél

Vadkacsák a vízben és repülőgépek kondenzcsíkjai az égen napfelkeltekor a Balatonnál, Keszthelynél 2017. március 17-én. MTI Fotó: Varga György

Parkrekonstrukció és műemlékfelújítás is szerepel Keszthely idei terveiben

Mintegy 4,5 milliárd forintból, a települési operatív program (TOP) keretéből valósulhat meg idén egyebek közt a Helikon park rekonstrukciója, az egykori sörfőzde épületének felújítása, illetve a városi strand fejlesztése Keszthelyen, ahol a balatoni fejlesztési program részeként elektromos buszok is forgalomba állhatnak.

Ahogy arról Ruzsics Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) beszámolt: az idén alapításának 770. évfordulóját ünnepli majd a Balaton-parti város, ahol 4,5 milliárd forint értékű beruházást kívánnak megvalósítani. Mintegy egymilliárd forint értékű ebből a Zöld város elnevezésű program, amelynek részeként megújulhat több belvárosi utca és a Zeppelin tér, a főtérre pedig újabb fák kerülhetnek. “Felfrissül” a Helikon park és fejlesztik a KRESZ-parkot. Régi terv az ipari műemléknek számító egykori sörfőzde felújítása, amire 850 millió forintos pályázati igényt nyújtottak be.

Ugyancsak a TOP-programból tervezik a városi strand fejlesztését, illetve a Festetics-kastély közelében egy ingyenes parkoló kialakítását, a város keleti határában pedig a Gyenesdiásig tartó kerékpárút megépítését. A tervek közt szerepel a kertváros egy részén a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése, valamint a Külső Zsidi út környékének rendbetétele.

    Ruzsics Ferenc kitért arra is, hogy a kormány balatoni fejlesztéseket támogató, 365 milliárd forintos forrásából Balatonfüreddel és Siófokkal együtt nevesítve összesen kétmilliárd forint értékben szerezhetnek be elektromos buszokat, és alakíthatják ki az üzemeltetésükhöz szükséges feltételeket. A balatoni fejlesztési programból további összegeket is remélnek, amelyek lehetővé teszik, hogy négy- vagy ötcsillagos szálloda létesüljön Keszthelyen, illetve, hogy a Balaton-parton álló kihasználatlan ingatlanokban turisztikai lehetőséget találjanak a leendő beruházók. A polgármester beszámolt arról is, hogy több jelentős évfordulót ünnepelnek idén Keszthelyen. A városban pontosan 200 éve rendezték az első helikoni irodalmi ünnepet, az agrárképzés 220 éve indult, továbbá 245 éves a város gimnáziuma. Ez utóbbi kapcsán azt is hozzátette: a közeljövőben kezdődnek az egyeztetések arról, hogy a premontrei rend miként veheti át a gimnázium működtetését.

Forrás: MTI