Szombaton indul a nagygépes repülési szezon Sármelléken

A Düsseldorfból és Berlinből, valamint a Frankfurtból érkező első charterjáratokkal szombaton megkezdődik az idei nagygépes repülési szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol ebben az évben a tavalyihoz hasonló utaslétszámra számítanak – mondta el az MTI érdeklődésére a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere. Papp Gábor (Fidesz-KDNP) kifejtette: a 2015-ös 22 ezer után tavaly 23,5 ezer utas fordult meg Sármelléken, és idén is ezt a számot szeretnék tartani, lehetőség szerint növelni is.

Szombaton a német PA Touristik csoportjához tartozó hévízi Mutsch Ungarn Reisen szerződésével hagyományosan egész nyáron közlekedő charterjáratokkal indul a repülési szezon. A Czech Airlines-szal (CSA) szerződve Düsseldorfból Berlin érintésével, a Lufthansa üzemeltetésében működő heti járattal pedig Frankfurtból érkeznek az első gépek, egy héttel később pedig Hamburgból is elindul a CSA kéthetente közlekedő járata. Ugyancsak évek óta visszatérő járatokat üzemeltet a Salamon Reisen, a Germania légitársaság gépeivel május 4-től Drezdából és Erfurtból, majd nyártól Lipcséből szállítanak utasokat a nyugat-balatoni repülőtérre. Április 22-től újraindulnak a 2014-es szezonban már működtetett heti prágai menetrend szerinti járatok is, amelyeket ugyancsak a CSA közlekedtet.

A polgármester hozzátette: egyelőre nem eldöntött, hogy lesznek-e idén is oroszországi járatok Sármellékre. Az orosz vendégek száma ugyanis tovább emelkedik Hévízen, látszik tehát az igény, de Budapest és Bécs repülőterére is sűrítették a moszkvai járatokat, ami viszont bizonytalanná tette idén a sármelléki járatindítást. Papp Gábor beszélt arról is, hogy tavaly óta Szentpéterváron, Tel Avivban és Sarm-es-Sejkben járt az önkormányzat delegációja, hogy újabb vendégkört nyerjenek meg Hévíznek, és mindenütt felmerült a repülőjáratok indításának kérdése. Ezek közül egyelőre az izraeli tűnik a legvalószínűbbnek, mert az utóbbi időkben Hévízen is nagyobb mértékben emelkedett az izraeli vendégek aránya, de a Sármellékhez viszonylag közeli szlovéniai Lendván is jelentősen nőtt a számuk, de az esetleges járatindítást Lenti gyógyfürdőjének is hozhat új vendégeket.

Hévízen már az év első két hónapjában a tavalyi 122 ezerről 135 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma, ami azt is mutatja, hogy a fürdőváros és a nyugat-magyarországi régió számára a sármelléki repülőtér kiemelten fontos. A Balaton fejlesztésére szánt keretben nevesítetten 6,6 milliárd forintot szán a kormány csak a sármelléki leszállóhely fejlesztésére. A hévízi önkormányzatnak, mint a repülőtér üzemeltetőjének ebben az évben a jövő megalapozása a célja, a beruházási keretből ugyanis a szükséges infrastrukturális fejlesztések mellett új járatok indításának támogatására is lehetőség lesz. Az új repülési célpontok pedig nem csak a turizmus számára szükségesek, de például a nemzetközi szinten is egyedülálló járműipari tesztpálya Zalaegerszegen májusban induló nagyberuházása ugyancsak indokolttá teszi a fejlesztést. Ehhez csatlakozik az R76-os gyorsforgalmi út is, ami Zalaegerszeget éppen a sármelléki repülőtér érintésével köti majd össze az M7-es autópályával – fogalmazott Papp Gábor.

Forrás: MTI

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>